Mindenki számára elérhetővé teszik a biometrikus azonosítást a frankfurti reptéren
A repülőtér üzemeltetője, a Fraport bemutatta azt a technológiai megoldást, amely eddig csak a Lufthansa és más Star Alliance-tag légitársaságok utasainak állt a rendelkezésére. A szoftvernek köszönhetően - amely működése az emberek egyedi arcvonásain alapszik - elegendő beszkennelni az ellenőrző pontokon végighaladó utasok arcát, és nem kell minden egyes esetben az igazolványokat, jegyeket vagy beszállókártyákat ellenőrizni.A frankfurti ezzel az első olyan repülőtér lesz Európában, ahol alapvetően az összes légitársaság utasainak felkínálják ezt a szolgáltatást. A reptér célja, hogy az elkövetkező hónapokban az összes check-in automata, beszállókártya-ellenőrző pont és beszállókapu legalább 50 százalékát felszereljék az irányadó technológiával. A frankfurti repülőtér ettől függetlenül a hagyományos azonosító eljárásokat is meghagyja lehetőségként.
A Miles & More kártyával rendelkező Star Alliance-utasok tartósan tárolhatják a biometrikus adataikat, míg a többiek csak az adott járatra regisztrálhatnak be az erre a célra telepített automatáknál a személyazonosító igazolványukkal. A repülőtéren beregisztrált biometrikus adatokat a tényleges elutazási idő után három órával törlik.
A kínai Vámügyi Főigazgatóság 2023. november 1-jétől eltörli a Kínai Népköztársaság területére vonatkozó ki- és belépési egészségügyi nyilatkozattételi kötelezettséget. Ezentúl a Kínai Népköztársaság nem követeli meg a 2020 január óta érvényben lévő határátlépéshez kapcsolódó egészségügyi nyilatkozattételt:a határátlépéshez külön QR-kód generálása 2023. november 1-től már nem szükséges!
Kína augusztus 30-tól nem kér negatív koronavírustesztet a beutazóktól.
HUNAIR BLOG
A HunAir blogját azért hoztuk létre, hogy Ön mindig tájékozott legyen a légi utaztatások témakörében. Bejegyzéseink között beszámolunk a világ és a magyar légiutazást érintő legfrisebb híreiről informásióiról. Munkatársaink figyelemmel kisérik ezeket a történéseket és a lehető leggyorsabban eljuttatját Önhöz, mint blogbejegyzést!
RÉGEBBI HÍREINK
- 2021 (19 cikk)
- 2020 (18 cikk)
- 2019 (5 cikk)
- 2018 (4 cikk)
- 2017 (3 cikk)
- 2016 (6 cikk)
- 2015 (7 cikk)
- 2014 (16 cikk)
- 2013 (31 cikk)
- 2012 (30 cikk)
- 2011 (19 cikk)
- 2010 (44 cikk)
- 2009 (20 cikk)
- 2008 (26 cikk)
- 2007 (18 cikk)
- 2021 május (6 cikk)
- 2021 június (1 Cikk)
- 2021 július (5 cikk)
- 2021 augusztus (1 Cikk)
- 2021 szeptember (5 cikk)
- 2021 október (6 cikk)
- 2021 november (4 cikk)
- 2021 december (7 cikk)
- 2022 január (6 cikk)
- 2022 március (2 cikk)